Menu

header bg programok

II. Szilasi UtcaMűHely * 2015

Bódvaszilas, Ófalumentő Program
2015. augusztus 24–30.

A résztvevők: Pirity Ádám (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Zsiros Renáta (Debreceni Egyetem Műszaki Kara), Molnár Bence (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Sárközy Sebestyén (Miskolc), Gergely Tamás (Szendrő), Sziráczki Gyula (Komjáti), Koleszár Krisztián (Bódvaszilas).

Mi történt a második Szilasi UtcaMűHelyen?

A 2014-es (első) Szilasi UtcaMűHely tapasztalatait felhasználva az idei utcaműhelyen két, jelen formáját a 20. század elején elnyert épület egykorú homlokzatdíszeinek rekonstrukcióját tűztük ki célul. A homlokzatok rekonstrukciójánál archív fotók és analóg megoldások segítettek bennünket a rekonstrukciós rajzok elkészítésénél.
Az épületek kiválasztásánál ismételten az volt a fő szempont, hogy a homlokzaton szerkezeti átalakítást ne kelljen végezni, azaz az ablaknyílások eredetiek legyenek, valójában a vakolatot kelljen az eredetit megközelítő módon helyreállítani és persze a tulajdonos is partner legyen ebben („tűrje el” a munkánkat, mindössze ezt kértük tőlük).
Külső forrást idén sem tudtunk szerezni erre a munkára, így önerőből, a Bódvaszilasért Baráti Kör pénzén valósítottunk meg minden költséges tételt (részben tavalyról is maradt valamennyi anyag, de ez valójában az építőanyag néhány ezer forintos tételét jelenti és a csapat étkezésének részbeni költségét). A szállást és étkezést a Baráti Kör három tagja (ketten hivatalos szállásadók) ajánlották fel.
A Török–Takács-féle ház 1930-as években készült udvari és utcai homlokzata a korábbi (1945 előtt készült) fotókról is ilyennek látszik. Ami előnytelenül megváltoztatta küllemét, az a vakolatdíszekre az 1990-es években felhordott ún. „seprőfröccs”-vakolat. A talán fehér cementes, meszes anyagú fröcskölés a legtöbb helyen igencsak ragaszkodónak bizonyult, spatulás-vésős eltávolításakor sokszor lehámozta a korábbi pucoló-simító vakolatot. A kőfalig megbontott vakolaton helyenként láthatóvá vált, hogy a mészkő- vagy dolomitporos (ezt az Esztramosról vagy a Dusa egyik kőfejtőjéből szerezhették be egykoron) durva alapvakolatra (bizonyára a Bódvából származó) folyami homokból készült igen vékony (kb. 0,5 cm) pucolást hordtak fel. Ez utóbbiból húzták a szintén vékonyan felvakolt díszeket is. A díszítés a polgárházakat idéző egyszerű téglamintás kváderezés, de szerkesztésében a helyi díszítőhagyományokat idézi: a főhomlokzat két szélén és a két ablak között kisméretű téglát idézve pilasztert képez. Az ablakkeretelések egyszerűek, felül gyámkőminta, két oldalán egy-egy íves záródísszel. Az eredeti díszek helyenként (főként a homlokzat bal szélén és alul, az ablakpárkányok alatt) kifagyhattak, ezt cementes anyagú habarccsal pótolták valamikor. Az udvari homlokzat első szobához tartozó része is településképi szempontból meghatározó, ezért azon is dolgoztunk. Itt a díszítés teljesen városi homlokzatot mutat: az ablakkeret alatt köténydísz van, a falat szélein keretezés („tükörkeretezés”) szegélyezi. A stablon alatti összetett holkert csak dörzskővel csiszoltuk meg, mivel a bontás lehetetlennek bizonyult. Az első festés fehér, majd sárga meszelés lehetett, erre valamikor a II. világháború után sötétbordó homlokzatfestéket vittek fel.
A Milány-féle, 1910 körül épült „amerikás” házról nem maradt olyan fotó, ami a pontos rekonstrukciót lehetővé tette volna, így analógiával éltünk. Mivel a szerkesztési arányok Vojtovics József helyi kőművesmester épületeit idézik, ezért olyan épületeket vettünk alapul, amelyek az I. világháborút megelőző évtizedben születtek a mester keze által. Egy 1939-ben készült fotón távolról látható az épület sziluettje, eszerint eredetileg vakolt-meszelt oromfala volt, hasonlóan szomszédjaihoz (Kosik-féle és Jobbágy-féle ház). Az oromfalat is ekkor, a főutcát érintő 1939. júliusi tűz pusztítása után bonthatták el és ekkor kapott az épület kontyolt nyeregtetőt. A főhomlokzat vakolatdíszeit az 1970-es években verhették le, az ekkor divatos kőporos ún. „vakart” vakolattal (a vakolat nagyszemcsés bányai ún. „mocskosporból” készült, ezt félig megszilárdult állapotában egy fafogantyúba fogott nagyfogú fűrészlappal kaparták meg: így a nagyobb kőzetszemcsék a felületből kifordultak, kiperegtek) látták el, és az ablakot könyöklőpárkánnyal, egyszerű vakolatkerettel. A homlokzaton szerencsére meghagyták az ablakok esztergált keretdíszét. A későbbiekben helyreállításra tervezett oromfal miatt a stablon alatt húzott, feltehetően rávakolással felhizlalt holkert nem bontottuk vissza, csak kisimítottuk a dörzsölt felületet, mint ahogy a többi részen is. Új ablakkeret készült (analógiája a Bencs-féle, József Attila út 28. számú ház – Szilasi Tájház – homlokzatán) a könyöklőpárkány meghagyásával. A kváderezéshez a már említett Vojtovics József által épített házak szerkesztését alkalmaztuk. A fehér meszelést a kvádereken a helyben kedvelt galambszürke meszelés egészíti ki.
Mindkét épületnél megjelennek a homlokzaton a gázcsövek, ezek épületarculatot rontó hatását a meszelés színét utánzó fehér olaj- és matt zománcfestéssel javasoljuk tompítani.
Idén csak vasárnap sikerült kirándulnunk egyet: megnéztük mit végeztek idén Szádváron a nyári ásatás alkalmával. A műemléket a várak kiváló ismerőjével, Sárközy Sebestyénnel jártuk be.

jozsef attila ut 2 rek res jozsef attila ut 6 rek res
József Attila út 2. József Attila út 6.

 

Az elvégzett munkák a két házon

Török–Takács-féle ház (József Attila út 2.): Hétfőn – az utcai homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése, lecsiszolása, a sérült vakolatpilaszter téglamintázatának kiegészítése. Kedden – az utcai homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése, lecsiszolása, a sérült vakolatpilaszter téglamintázatának kiegészítése. Szerdán (délelőtt) – a főhomlokzat meszelése; az udvari homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése (alul). Szombaton: az udvari homlokzaton lévő „seprőfröccs” vakolat leverése, levésése (felül); a fal simított pucolásának javítása; könyöklőpárkány kialakítása; az utcai homlokzat javító meszelése. Vasárnap (kora reggel) – az udvari homlokzat meszelése.

Milány-féle ház (József Attila út 6.): Szerdán (délután) – az ablakkeretek megtisztítása a takaró fehér festéktől; a főhomlokzat pucolása és simítása 0–1 mm-es homokból készült meszes habarccsal. Csütörtökön – a főhomlokzat pucolása és simítása; vakolatpilaszter felvitelét segítő lécek felszegelése. Pénteken – vakolatpilaszterek kialakítása; ablakkeret húzása acéllemezből készült simítóval. Szombaton – meszelés; vakolatpilaszterek („kváderezés”) kifestése galambszürke mészfestékkel.
A felhasznált anyagok: 0,3 tonna 0–1 mm-es homok; 1,3 mázsa mészhidrát; 1 tubus fekete pigmentfesték; 0,5 doboz lazúrfesték. A kőműves¬szerszámokat, állványt kölcsönkaptuk a munkák idejére, és készült egyedi szerszám is az ablakok vakolatkeretéhez (id. Molnár László munkája).

Külön köszönet a következőkért a következőknek:
a homlokzat, mint munkaterület rendelkezésre bocsátása: Králik János, ifj. Kosik Elemér * vendéglátás: Králik János, Demény Istvánné, Koleszár Ferencné * eszközök biztosítása: Koleszár Ferenc * és mindenkinek, aki még bármiben is segített.

Írta, összeállította: Koleszár Krisztián

 

Bódvaszilasért Baráti Kör

Postacím: 3763 Bódvaszilas, József Attila út 28. *  Drótposta: baratikor@bodvaszilasert.hu
Képviseli: Demény Istvánné  *  Adószáma: 18431568-1-05
Számlaszám: 10913006-00000010-11310018 (UniCredit Bank Hungary Zrt.)

Támogassa szervezetünket adója 1%-ával!

Egyesületünk munkáját 2022-ben és 2023-ban támogatta:

bethlen tamogato


umvp tamogato

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap:
a vidéki területekbe beruházó Európa.
Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

MMAlogoC 1 ketsoros

A Szilasi UtcaMűHely 2023 szakmai program megvalósítását 2023. évben
a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.